Munkaerő-piaci képzésnek tekinthető minden olyan képzés, amelynek célja az egyén munkába helyezésének, vagy munkahelye megtartásának elősegítése. A munkaerő-piaci képzés jelentheti új szakképesítés megszerzését, egy meglévő szakma mellé kiegészítő ismeretek elsajátítását, továbbá a személyiséget aktivizáló tréningeken való részvételt is.
A Munkaügyi Központ nem képző szervezet, hanem a foglalkoztatási törvény (1991. évi IV. tv.) adta lehetőségek alapján munkaerő-piaci képzésben részt vevő álláskeresők, esetenként munkaviszonyban álló személyek képzését finanszírozza (részben, vagy teljes egészében) olyan képzési programokon, amelyek szerepelnek a munkaügyi központ képzési listáján.
Az eljárás során a munkaügyi központ kirendeltsége mérlegeli, hogy milyen képzés segítheti elő az elhelyezkedést.
1. A támogatás célja
Az álláskeresők elhelyezkedési esélyeinek növelése munkaerő-piaci képzés segítségével
2. Támogatható a regionális munkaügyi központ által felajánlott vagy elfogadott (egyéni kezdeményezésű) képzése annak a személynek, aki:
1. álláskereső,
2. 25. életévét – felsőfokú végzettségű személy esetén 30. életévét – nem töltötte be, és a tanulói, hallgatói jogviszonya megszűnését követően álláskeresési támogatásra nem szerzett jogosultságot,
3. gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesül,
4. akinek a munkaviszonya várhatóan egy éven belül megszűnik és ezt a munkaadó a munkavállalóval és a telephely szerint illetékes kirendeltséggel előzetesen írásban közölte,
5. közhasznú munkavégzésen vesz részt és a képzésen való részvételt vállalja,
6. rokkantsági nyugdíjas, baleseti rokkantsági nyugdíjban, rokkantsági járadékban részesülő személy, - beleértve a teljesen munkaképtelen minősítéssel rendelkezőt is -, ha szakmai alkalmassági vizsgálat igazolja, hogy képzést követően a foglalkozás gyakorlására munkaviszony vagy egyéni vállalkozás keretében alkalmas.
A 3. pontban meghatározott személyek képzése akkor támogatható, ha a képzés időtartama hetente nem haladja meg a 20 órát, és a gyermekgondozási segélyben részesülő személy képzése a gyermek egy éves – gyermekgondozási díj folyósítása esetén másfél éves – korának betöltését követően kezdődik meg, valamint a gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő személy keresőtevékenységet nem folytat.
3. Képzésben résztvevők támogatásának módjai, mértéke
Képzési támogatásként:
– keresetpótló juttatás, és a képzéssel kapcsolatos költségek megtérítése adható.
A képzési támogatás keretében az alábbi költségek téríthetők meg:
– képzési költség és a vizsga díja, továbbá a képzéshez kapcsolódó
helyi, illetőleg helyközi utazás költségének megtérítése,
– étkezési költségtérítés,
– szállás költség térítése.
A képzési támogatást az elméleti és gyakorlati képzés és a képzés befejezését követő első záró vizsgára történő felkészülés időtartamára, továbbá a vizsga napjára kell biztosítani.
4. Utazási kedvezmények
A Munkaerő-piaci Alapból vagy európai uniós forrásból támogatott képzésben résztvevő álláskereső korlátlan számú kedvezményes menetjegy igénybevételére jogosult a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményről szóló 139/2006. (VI.29.) Korm. rendelet 3. § f.) pontja alapján.
5. Támogatható képzések:
A regionális munkaügyi központ minden évben meghatározza és nyilvánosságra hozza azokat a képzési irányokat, amelyekhez tartozó képzésekben történő részvételhez mérlegelési jogkörében támogatást nyújt.
Az álláskereső a képzési jegyzéken szereplő képzésen való részvételhez kérheti a munkaügyi központ támogatását. A munkaügyi központ képzési listájára csak a 2001. évi CI. tv. 12.§ alapján intézményi akkreditációval rendelkező felnőttképző intézmények kerülhetnek fel.
6. Jelentkezés, beiskolázás
A munkanélküli a lakóhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltségen való bejelentkezés után, elhelyezkedése érdekében együttműködik a munkaügyi központtal.
A munkaügyi kirendeltség arra törekszik, hogy a munkanélküli számára megfelelő állást, vagy az elhelyezkedést segítő támogatást – például képzést – ajánljon fel.
Munkanélküliek esetén a lakóhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltséggel való együttműködés feltétele a képzési támogatásnak.
A munkaerő-piaci képzésben részt vevő személlyel a képző felnőttképzési szerződést köt, mely a képzési program adatait, a két fél jogait és kötelezettségeit tartalmazza. A munkaügyi központ a képzési támogatást hatósági szerződés alapján nyújtja.
A képzésben részt vevő támogatásával szemben a munkaügyi központ bizonyos kötelezettségeket állapít meg, pl. hogy a tanfolyamon, elméleti és gyakorlati órákon, a vizsgán köteles részt venni, esetleges mulasztását igazolni stb. Ha a képzésben részt vevő a meghatározott kötelezettségét neki felróható okból megszegi, akkor a képzési támogatást a munkaügyi központ visszaköveteli.
A képzésekkel kapcsolatos további információk a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ kirendeltségein szerezhetők be.
Utolsó módosítás: