Pályázati felhívás 
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából a
Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ pályázatot hirdet
„A megváltozott munkaképességű személyek munkába helyezését elősegítő alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások működésének támogatása”
címmel
A pályázati felhívás elérhető a pályázatok között. 2010.07.30 |
Egyszerűsített foglalkoztatás bejelentése 
Tisztelt Ügyfelünk!
2010. augusztus 1-től változik az egyszerűsített foglalkoztatás azon belül az alkalmi munkavégzés törvényi szabályozása, melynek lényeges eleme, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett kereső tevékenységhez kapcsolódó bejelentési kötelezettség megszüntetésre kerül.
2010. augusztus 1-ét követően létesített mezőgazdasági, turisztikai idénymunka és alkalmi munkavégzés esetén az álláskeresőknek nem kell a kirendeltségre bejelenteni az egyszerűsített foglalkoztatás keretében létesített kereső tevékenységet.
Az Ön által jelenleg használt bejelentő program 2010. augusztus 7-ig fog élni. A program használatával eddig az időpontig lehet a július hónapban létesített egyszerűsített foglalkoztatásokról a bejelentéseket megtenni. 2010.07.28 |
Gépi forgácsoló szakképzésre várjuk a jelentkezőket! 
Konkrét munkáltatói igényekre alapozva
GÉPI FORGÁCSOLÓ
szakképzés indul regisztrált álláskeresők részére
Időtartam: 7 hónap Helyszín: Szombathely
Képző: Savaria TISZK Integrált Szakképző Központ
Részvételi kedvezmények: A képzés idején a résztvevők havi 45.000 Ft keresetpótló juttatásban részesülnek. A képzési költséget a munkaügyi központ teljes egészében átvállalja, vidékiek részére 90%-os utazási kedvezményt biztosít.
Jelentkezés: A lakóhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltségen legkésőbb 2010. augusztus 12-éig. 2010.07.13 |
Szerkezetlakatos szakképzésre várjuk a jelentkezőket! 
Konkrét munkáltatói igényekre alapozva
SZERKEZETLAKATOS
szakképzés indul regisztrált álláskeresők részére
Időtartam: 9 hónap Helyszín: Szombathely (REMEK)
Képző: Szombathelyi Regionális Képző Központ (REMEK)
Részvételi kedvezmények: A képzés idején a résztvevők havi 45.000 Ft keresetpótló juttatásban részesülnek. A képzési költséget a munkaügyi központ teljes egészében átvállalja, vidékiek részére 90%-os utazási kedvezményt biztosít.
Jelentkezés: A lakóhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltségen legkésőbb 2010. augusztus 12-éig. 2010.07.13 |
Szakmai villásreggeli 
A 2010-es tavaszi Szakmai villásreggeli következő sorozatának témája a munkaidő nyilvántartás és a beléptető rendszerek. Az előadások a munkaügy és a HR legkényesebb kérdéseire, a munkaidő nyilvántartásra adnak gyakorlati útmutatót. A díjmentes rendezvényt a MASTER Consulting Kft. szervezi Zalaegerszegen.
Helyszín: Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1. Aranybárány Hotel
Időpont: 2010. június 17. 9.00 órától
Program
Jelentkezési lap
Szeretettel várnak minden érdeklődőt.
2010.06.07 |
Állásbörze Szombathelyen 
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) Hálózat Nyugat-dunántúli Regionális Irodája
munkáltatói fórummal egybekötött állásbörzét szervez.
A rendezvény helyszíne: Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (9700 Szombathely, Ady tér 5.)
Az rendezvény időpontja: 2010. június 9. (szerda) 9.00 – 14.00 óráig
Részletesebb információ és jelentkezési lap a munkáltatói fórumra letölthető ITT. 2010.05.26 |
Szakképzettséget nem igénylő állás!! 
A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Mosonmagyaróvári Kirendeltségének állásajánlata szakképzettséget nem igénylő munkavégzésre!
A munka jellege:
- mezőgazdasági, fizikai munka,
- határozott idejű munkaszerződés,
- június eleji kezdés,
- mosonmagyaróvár környéki munkavégzés.
A munkáltató saját munkásszállással rendelkezik. Jelentkezni ügyfélfogadási időben személyesen Varga Gizella ügyintézőnél (Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 4.) vagy telefonon a 96/219-852 és 217-866 számon, illetve e-mailen a mosonmagyarovar@lab.hu címen lehet. 2010.05.04 |
Esélyegyenlőségi Nap 2010 
Az idei évben harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Esélyegyenlőség Világnapja (május 2.) alkalmából Szombathelyen az
Esélyegyenlőségi Nap 2010. május 7-én az ARANYHÍD Nevelési-Oktatási Integrációs Központban.
A rendezvény az MMIK LOGO Ifjúsági Szolgálatának koordinálása mellett több partner együttműködésével valósul meg:
- ARANYHÍD NOIK
- Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete
- SINOSZ Vas Megyei Szervezete
- Savaria Rehab-Team Kht.- Esélyek Háza
- Rehabilitációs Információs Centrum (RIC) - Foglalkozási Információs Tanácsadó(FIT) (NYDRMK- VVA)
- Négylábúak az Emberért Közhasznú Alapítvány
A program célja, hogy a szombathelyi általános iskolák 8. osztályos tanulói interaktív foglalkozások, játékos feladatok keretében bepillanthassanak a fogyatékkal élők mindennapjaiba az egyes állomáshelyeken. Megismerkedhetnek a Braille írással, a terápiás kutyák munkájával, a „sötétszobában” asztalt teríthetnek. A további állomásokon jelnyelvet tanulhatnak, kipróbálhatják a kerekesszékben való közlekedést, az ülő röplabdát, megtudhatják, hogy mi az a gesztus nyelv vagy hogy hogyan lehet színkottával zenélni. Mindemellett játékos formában információkat kaphatnak arról, hogy a különböző egészségi problémák miként befolyásolhatják a fiatalok pályaválasztását és a felnőttek munkavállalását.
2010.04.28 |
Állásbörze Szombathelyen 

A 2010. április 21-én megrendezésre került szombathelyi Állásbörze kiadványa IDE kattintva letölthető. (3,02 MB) 2010.04.22 |
Tájékoztató felnőttképzést folytató intézmények részére! 
A felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásba vételével kapcsolatos jogszabályváltozások következtében 2010. április 2. napjától a felnőttképzési tevékenység megkezdésének bejelentésével, a bejelentés adataiban bekövetkezett változásokkal, illetve a felnőttképzési tevékenység megszüntetésének bejelentésével kapcsolatos eljárás során a 2/2010. (II.16.) SZMM rendelet szabályait kell alkalmazni.
2010. április 2. napjától hatályát vesztette a 48/2001. (XII.29.) OM rendelet.
A felnőttképzési intézmények nyilvántartásba vételéről részletes tájékoztatót talál honlapunkon a képzési információknál, a képző intézményeknek menüpont alatt. 2010.04.06 |
|
|